Beszámoló – U25 Országos Pontyfogó Bajnokság

A helyhúzás, sorsolás, izgalmak

Július elején a maconkai víztározón rendezett U25 Országos Pontyfogó Bajnokságon vettünk részt a csapattársammal, a Senzor Planet színeiben.

 

Hely húzást követően vegyes érzelmek kavarogtak bennünk, hiszen nem igazán voltunk tisztában azzal, hogy milyen helyen ülünk. Az E szektor kellős közepén találtuk magunkat az E2 álláson, jobbról-balról körülvéve a felező-spiccen, ráadásul erős csapatok fogtak minket közre. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk.

Stratégia és az etetés felépítése...

 

Tapasztalat hiányában főként az előzetesen begyűjtött információ alapján állítottuk fel az etetési stratégiánkat, ami később kiderült, hogy nem bizonyult a legjobb döntésnek. A verseny kezdetétől fogva igyekeztünk a lehető legtöbb mennyiségű kaját bejuttatni a halaknak, többféle módon. 

A kezdeti ütemből azonban visszább kellett vegyünk, ugyanis be kellett látnunk, hogy nem a leghalasabb szektorban ülünk és módosítani kell a taktikán, hozzá kell igazítani a helyzethez.

Napközben Spomb és Parittya segítségével juttattuk be az etetést, míg 19:00-tól reggel 7-ig csak dobócsőt használhattunk a szabályzat szerint. Parittyás etetésünk alapját a Naturál VM Top Amix illetve az Eper Top Amix adta kicsit dúsítva a Method BrownTop Amix Method-Feeder Premium MIX finomszemcsés anyaggal. 

Spomb használatával juttattuk be a VM bojlikat és pelletet amit felturbóztunk Planet 1016 tintahal- áfonyás sziruppal. Amint jött a dobócsöves időszak, a 24-es VM bojlikra hagyatkoztunk amit nem bántunk meg, kicsit sem. A golyók tették a dolgukat és több méretesebb pontyot segítettek szákba terelni amiben titkon bíztunk is, hiszen a VM szériáról beszélünk 🙂

Mi legyen a csali...?

A verseny első szakaszaiban főként bages módszert alkalmaztunk, majd fokozatosan hagytuk el és cseréltünk dobós szerkókra.

A PVA zacsikba 2mm Epres illetve Robin Red pelletet töltöttünk mellé kisebb csalikat kínáltunk fel, hátha megtaláljuk azt az ízt amit inkább a pontyok kedvelnek és vissza tudjuk fogni a dévéreket.

Sajnos ez nem jött be ezért fokozatosan hagytuk el a baget és cseréltünk dobós szerelékekre, ahogy a helyzet azt megkívánta.

Fluorocarbon előkén főként bojlikkal csaliztunk, azon belül is a VM szériát erőltettük, hiszen az adta a taktikánk alapját.

Bejött a csali váltás és sikerült végre elkezdeni húzni a pontyokat, a probléma már csak az ütemmel volt, de a verseny végére összeállt minden és sikerült az utolsó szakaszt megnyernünk ami egyben a verseny legjobban sikerült szakasza lett.

Összegzés...

Átgondolva a versenyt, letisztult fejjel már nagyjából tisztában vagyunk azzal, hogy miben kell még fejlődnünk és változtatni ahhoz, hogy sikeresebbek legyünk.

A versenyen az összesített 8. helyet sikerült elcsípni, de nem csüggedtünk, hiszen sikerült bezsebelnünk a legnagyobb halért járó díjat egy 19.775 kg tömegű tőponttyal.

Nagyon értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk és utólag belegondolva kár lett volna kihagyni. Jövőre kicsit megfontoltabban. újra gondolva vágunk neki. 

Átgondolva a versenyt, letisztult fejjel már nagyjából tisztában vagyunk azzal, hogy miben kell még fejlődnünk. A verseny végeztével a 8. helyen sikerült végeznünk, de nem csüggedtünk, hiszen sikerült bezsebelnünk a legnagyobb halért járó díjat egy 19.775 kg tömegű tőponttyal amit egy erőteljes váltás hozott meg, hiszen bíztunk a kis csalik használatában, de hiba volt. Ezt a halat is a Senzor Planet nagyhalas bojli családjának 24mm-es változata hozta ki nekünk a vízből.

Nagyon értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk  és utólag belegondolva kár lett volna kihagyni. Jövőre biztosan újra próbálkozunk és újult erővel terünk vissza.