Hideg vízben eredményesen...
Két napos horgásztúrát terveztem a gyöngyöstarjáni horgásztóra úgy, hogy az éjszakát jobbnak véltem otthon tölteni, mert igencsak fagyok voltak március elején. Ez így tűnt vállalhatónak számomra idei első horgászatnak.
A helykeresés a hajnali órákban megtörtént, majd a hosszú téli hónapok alatt kitalált taktikával kezdtem meg a napot.
Fő csapásirány az eper volt, mivel tavaly is egész évben bizonyította ezen a tavon kiemelkedő fogósságát. Emellett az édes ízvilágú csalik domináltak , amelyeket a Senzor Planet palettáján megtalálható termékekből állítottam össze. Ez Magmixből, popcorn kukoricából, micropelletekből, bojliból, valamint dippekből, étvágyfokozókból állt össze.
Helykeresés fontossága!
A reggeli órákban lehetett látni, hogy a pontyok a másik oldali erdős részen voltak aktívak ahol a víz sekélyebb, ezért úgy döntöttem, hogy ott a parttól kb. 15-20 méterre alakítom nagy területen kevés anyaggal az “etetést”. Igazából nagyon kevés etetőanyagot szórtam mivel láttam, hogy ott tartózkodnak a halak meg tavasz révén a víz is elég hideg volt még. Ilyenkor fontos, hogy inkább mi keressük meg a halakat és ne nagy etetéssel akarjuk behúzni őket mert nem tudnak sokat enni és megemészteni. Gondolataim be is igazolódtak mivel az első hal megérkezését követően úgy 30-45 percenként érkeztek a kapások. De próbálva ezt is felgyorsítani, variáltuk az előkéket, illetve a csalit, valamint a felkínálási módszert. Elkezdtünk horgászni kisebb méretű bojlikkal és ezek szemmel látható módon eredményesebbek voltak. Az előre dippelt bojlikat 16-18 mm-ig kombináltuk.
Dippelt csalizó főzőtt bojli 16-18mm 100g
Az ízvilágba sok variációt nem tudtunk módosítani, mivel a korábban említett eper és néha- néha próbált kukoricás bojlik működtek. Igyekeztem minél jobban felkelteni a halak érdeklődését a pár fokos vízben, ezért az etetésünket felhősítettük.
A Senzor termékek ezen kombinációi tökéletesen működtek a halak figyelmét felkeltve az első nap alatt, 9 darab halat fogtunk.
2 nap hasonló eredmények
Tekintettel arra, hogy idei első horgászatunk, igyekeztem törekedni az eredményes két nap zárására, ezért minden halat meg akartam fogni ami előttem volt, nem szerettem volna szelektálni.
A pontyok 2-9 kiló nagyságban érkeztek a két nap alatt. Összesen 21 db jött ki a partra. Örömpeca volt a javából, ami felejtetni tudta a téli időszak böjtjét.
Következő alkalommal már próbálok egy szelektívebb horgászatot összerakni, ahol a nagyobb halak lesznek a célpontok.
Gömöri Patrik
Senzor Planet Team